Fontos frissítést kapott a FACEIT MI őre, Minerva

Fontos frissítést kapott a FACEIT MI őre, Minerva

A végén még toxikus játékosok nélküli, tökéletes platform lesz a FACEIT.

Emlékeztek még Minervára? A FACEIT mesterséges intelligenciája tavaly ősszel indult el, azzal a céllal, hogy teljes egészében visszaszorítsa a toxikus, sőt, idővel a csaló játékosokat is. Anno már az első, rövidtávú statisztikák is nagyon biztatók voltak, most pedig még inkább nagy számokat látunk Minerva működése mögött.

A FACEIT legújabb blogbejegyzéséből kiderül, hogy a mesterséges intelligencia működésének kezdete óta már több, mint 100 ezer toxikus játékosra csapot le a banhammer, közel 2 millió figyelmeztetést küldött ki a játékosok felé, az utóbbi 3 hónapban 21%-kal csökkentette a toxikus viselkedést, szintén ilyen időtávban pedig 62%-kal csökkent az igazán sértő és offensive üzenetek száma.
Sőt, a fejlesztők most egy egészen új szintre emelték Minervát. A legújabb frissítés alaposan feltuningolta az MI-t, mostantól a verbális kommunikációt is figyeli, az adott meccsen elhangzott párbeszédekből is kiszűri a toxikus felhasználókat, figyelmezteti őket, ha kell, akkor bannol is. Ráadásul nem csak káromkodást, a gyűlöletkeltést veszi észre, de a spamelőket is, vagyis azokat, akik ordítoznak, akik énekelnek minden egyes körben, akik csak azért fütyülnek folyamatosan a mikrofonba, hogy a többieket bosszantsák.

Persze a rendszer még most sem 100%-os, folyamatosan fejlesztés alatt áll, de az első éve alapján nagyon ígéretesnek tűnik, az új frissítéstől pedig sokan végre normális, higgadt társakat várnak a FACEIT bármelyik szintjén.

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések