Közel két tizedet adott a mezőnynek Tóth Dávid a monacói Sim Racing World Cup selejtezőjén

Közel két tizedet adott a mezőnynek Tóth Dávid a monacói Sim Racing World Cup selejtezőjén

Elképesztő eredménnyel jutott ki a világbajnokságra Tóth Ádám, innen is gratulálunk neki!

A Magyar E-sport Szövetség nemzetközi e-sport szövetségi kapcsolódása nyomán jogosult a kontinentális és világ eseményekre válogatott játékosokat, csapatokat delegálni több játékban, többek között Assetto Corsában is. Ha nem ismerős a játék az eddigi évekből nem a te hibád, az Assetto Corsa irányába idén mozdult el az IeSF, nem kevés sim racing rajongó legnagyobb örömére.

Július elején el is kezdődött a kvalifikációs verseny lebonyolítása, a stage 1 során regionális szinten bizonyíthattak a magyar pilóták, majd a két leggyorsabb a stage 2-be jutott, ahol már a kontinentális kvalifikáción versenyezhettek. Itt már nem volt kevesebb a tét, mint maga a monacói verseny, a Sim Racing World Cup 2022 döntője.

Hazánk legjobb pilótái, a stage 1 indulói közül végül ketten bizonyultak elég gyorsnak ahhoz, hogy a stage 2-ben folytathassák a kvalifikációs versenyt. Tóth Dávid és Pinczés Ádám múlt hét hétvégén már a kontinentális versenyen vezettek, Európa legjobb virtuális pilótái ellen. Egyikük sem bízta a véletlenre, Dávid 278 szabályos kört teljesített a 72 órás selejtező során, Ádám pedig 192-t. A mezőny irgalmatlanul erős volt, tizedek, egyes helyezések között csak századok döntöttek a pilóták sorsáról. A két magyar srác között például, mindössze 0,213 másodperc volt, de így is befért közéjük öt másik pilóta.

Végül a leggyorsabb időt Tóth Dávid tudta megautózni, az ő legjobb ideje 1:33:197 volt, amivel nem csak az Európai mezőnyt, de a kvalifikáció összes régióját maga mögé utasította. 0,132 másodpercet vert az összetettbeli második helyen befutó Jernej Simoncicra, ami már önmagában egy kitűnő eredmény, arról nem is beszélve, hogy így Dávid képviselheti majd hazánkat és egész Európát Monacóban, társával Jernej Simoncic-kal egyetemben.

Pedig pontosan ez a helyzet. Tóth Dávid gyorsasága meghozta a kemény munka gyümölcsét, Európa leggyorsabbjaként utazhat majd Monacóba, a 2022-es Sim Racing World Cup döntőjére, amit október 23-án tartanak. Reméljük ott még ennél is gyorsabb köridőket tud majd futni és megmutatja a világnak milyen is a magyar sim racing!

Ha nem szeretnél lemaradni a Magyar E-sport Válogatott eredményeiről, köztük a Monaco Sim Racing World Cup 2022 döntőjéről, kövesd a Magyar E-sport Válogatott történetét kedvenc felületeiden:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések