BLAST Premier: A Heroic húzta be az év első dán derbijét

BLAST Premier: A Heroic húzta be az év első dán derbijét

TeSeS szerint „mindig elképesztő érzés nyerni ellenük”, amit nem nehéz elhinni, ha ilyen domináns Heroic-teljesítmények társulnak a szájkarate mellé.

BLAST Premier tavaszi csoportkörének harmadik játéknapján a NAVI egy szokatlanul nehezen felébredő s1mplevel legyőzte az új AWP-ssel debütáló NIP-et, a Vitality kitörölte a létezésből az EG-t, a Heroic pedig egy bukott pálya után könnyedén megnyerte az Astralis elleni dán derbit. Ezen eredmények alapján eldőlt, hogy a Heroic kap egy esélyt visszavágni az első napos vereségért az EG-nek, míg a G2 a NAVI, a BIG a NIP ellen játszhat majd a következő napokban. Ami pedig a vasárnapi meccseket illeti, a FaZe az OG, a coL a Liquid ellen játszik majd később a nap folyamán. 

A BLAST Premier harmadik napja a NIP új ötösének LAN-debütjével indult, az ellenfél pedig a téli átigazolási időszakban szintén cserélő NAVI volt. Az ukrán csapat számára igen ijesztően indult a széria, hiszen s1mple-t sehol sem lehetett találni a szerveren – az első félidőben 1-12-es K-D-val végzett. Azonban b1t és npl hibátlanul végezték a dolgukat a T-oldalon, így legalább szorossá tették a félidőt. A folytatásban pedig felébredt téli álmából a világ legjobb játékosa is, így könnyedén behúzták Infernót 16:8-ra.

Mirage-on majdnem sikerült 2-0-t csinálni az egy órával ezelőtt még kissé reménytelennek tűnő szériából. Ezúttal ugyanis a NIP nem tudott mit kezdeni magával a pálya vége felé, hiába volt jelentős fölényük. A svédek végül hosszabbításban megnyerték ezt (19:17). Overpasson pedig már nem volt kecmec, s1mple és electroNic dinamikus duója szétkapta a NIP-et egy domináns T-oldalt követően (16:8).

A Vitality és az EG találkozója ennél jóval egyszerűbb történet volt, mert az EG-nek nem sok köze volt hozzá. Pedig Overpasson még egy egész korrekt T-oldallal kezdtek. De mint utólag tudjuk, ezek az első körök jelentették az egyetlen alkalmat, amikor ők vezettek a meccsen. Ezt követően a Vitality – Spinxszel és ZywOoval az élen – bedarálta őket: Overpasson 16:11-re nyert a francia-dán ötös, Infernón rendkívül domináns módon, 16:1-re. 

A nap végén jött a Heroic és az Astralis dán derbije. A széria nagyon szorosan indult, Infernón az első félidőben éppen csak nyerni tudtak gla1vék (8:7). A térfélcserét követően azonban a pisztolykörön és az anti-force körökön kívül túl sok babér nem termett cadiaNéknek. Device brilliáns játékának köszönhetően simán hozták 16:10-re a pályát a csillagosok.

A széria folytatása emiatt még fájdalmasabb pofon lehetett az Astralisnak, ugyanis a nemrég visszatérő AWP-süket teljesen kizárták a meccs hátralévő részéből a heroicosok, ahogyan a többi csapattársát is. Ez a klasszikus Heroic teljesítmény ahhoz vezetett, hogy 16:4-re megnyerték Mirage-t és Vertigót is, 2-1-re fordítva a mérkőzést. Ezután TeSeS a következő nyilatkozatot adta a rivalizálásukról szóló kérdésre:

„Mindig különleges az Astralis ellen játszani és mindig elképesztő érzés nyerni ellenük. Ez egy erős rivalizálás, nincs valami jó kapcsolatunk egymással szervezet és játékos szinten sem. Nincs mit rejtegetni ezen, így megy, de ez több energiát és figyelmet ad a meccseinkhez és mindig élvezem. Egy jó csapat az övéké, jól játszanak és az esetek többségében szorosak és szórakoztatóak a meccseink. Ez csak egy kis adrenalint ad a játékhoz.”

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések