„Nincsenek lehetetlenek...” – interjú a Magyar eFootball Válogatott játékosával

„Nincsenek lehetetlenek...” – interjú a Magyar eFootball Válogatott játékosával

Nagy és erős volt az idei Magyar eFootball Válogatott nemzeti válogató mezőnye, de egy játékos ismét kimagaslott a többiek közül, ő pedig nem más, mint Varga "BendeJuice" Bende!

Offline körülmények között tartották meg a Magyar E-sport Válogatott Tekken és eFootball nemzeti válogatóját, a Gamerlandben megrendezett eseményen hazánk legjobb Tekken és eFootball játékosai mérhették össze tudásukat. Mivel idén újra megrendezésre kerül az IESF World Esports Championships, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) az előző évekhez hasonlóan idén is válogatott csapatokat delegálhat a világ egyik legnagyobb e-sport tornájára. Ebben az esztendőben a romániai Jászvásár ad otthont az IESF e-sportvilágbajnokságának, ahol az egyes nemzetek válogatottjai öt játékban bizonyíthatják, hogy ők a legjobbak! A Magyarországot képviselő delegáció mind az öt játékban megméretteti magát (CSGO, PUBG Mobile, Dota 2, Tekken 7 és eFootball), eFootballban pedig egy már ismerős név Varga "BendeJuice" Bende képviselheti majd hazánkat. Vele beszélgettünk most a válogatóról, a felkészüléséről és persze céljairól is!

Honnan indult az eFootball-karriered, hogyan és mikor kezdtél bele a játékba? Illetve a legtöbb játékos az eFootball konkurenciája mellett teszi le a voksát, mi az amiben az eFootball mégis jobb?

„Az eFootball karrierem a TrollFoci Esportnak köszönhetően indult, hiszen a Ziccer - TrollFoci Sport Pubban rendezték a tavalyi válogató előselejtezőt, így szinte le lettem “küldve”, hogy nézzem meg milyen ez az egész. Életem első eFootball meccsét éppen a TrollFoci vezetőjével, Levivel játszottam, jobb bemelegítő meccs nem is lehetett volna. Leginkább azért tettem le a voksomat e játék mellett, mert több a sikerélményem, hiszen az utóbbi 2 évben én voltam/vagyok az ország legjobbja.”

Tavaly mondhatni simán megnyerted a válogatót és idén is rajthoz álltál. Extra teher volt most számodra megfelelni a tavalyi sikernek, vagy inkább motivált, hogy duplázhatnál a MEV-válogatón?

„Szerencsémre imádok nyomás alatt játszani. Extra motiváció, hogy ismét idegen országokat tudnék bejárni, ezért minden tőlem telhetőt megtettünk az edzőmmel, Keresztes “Cujo” Hunorral, hogy ez újra sikerüljön.”

Messze vagyunk, hogy az e-sportválogatottság olyan státuszba emelkedjen, mint a hagyományos sportok terén, de szerinted eljöhet ez a pillanat? Mit jelent számodra a Magyar E-sport Válogatottság?

„Messze vagyunk, de nincsenek lehetetlenek, remélem egyszer eljön ez a pillanat és a játékomban én leszek a legjobb, ezért mindent megfogok tenni! A Magyar E-sport Válogatottság számomra nagy büszkeség, hiszen így a közeli barátaim és a családom is látja, hogy ez a rengeteg belefektetett munka kezd kifizetődni, de még nagyon az elején vagyunk!”

Aktívan focizol a játék mellett. Ebből a tapasztalatból lehet meríteni a virtuális futballhoz vagy az online világ azért teljesen más?

„A legnagyobb hasonlóságnak azt tartanám, hogy a játék iránti szenvedély az közel azonos, hisz aki ebben benne van, az tud velem azonosulni.”

Hogyan készülsz fel ai megmérettetésekre? Milyen dgy BendeJuice-féle eFootball gyakorlónap?

„Huh, hát erre elég nehéz a válasz, hiszen egy éjjeli bagoly vagyok. Változó nagyon, ha napközben semmi dolgom akkor délután 2-3 órát gyakorlok, utána este 10-11 fele indul a “buli” olyan 3-4 óráig, de velem is előfordul, hogy felidegesítem magam és kikapcsolom 1-2 óra játék után. ????

Az EA és a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) szakított egymással. Előbbi EA Sports FC néven folytatja, utóbbi pedig új FIFA-játékot készít, egyelőre nem tudni kivel. Ezzel három focis játék lesz a piacon. Mi a véleményed erről? Jót tesz a verseny? Miben kellene leginkább fejlődni a kvázi fociszimulátoroknak?

„Őszintét megmondva nem foglalkozok most mással csak az eFootballal, hiszen nagy versenyek várnak rám amin szeretnék dobogót elérni. A verseny mindenképpen jót tesz, így lehet végre sikerül egy olyan játékot csinálni a 3-ból, ami esport ready lesz. Leginkább abban kéne fejlődni, hogy egyenlő feltételekkel legyen az ember egy adott játékban, ne a script vagy a pay to win domináljon.”

Bende legközelebb nemzetközi versenyen képviselheti hazánkat, hiszen már gőzerővel készül az idei IESF World Esports Championships világbajnokságra.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések