Kapaszkodjatok meg! – A Blizzard a StarCraft 3. részén dolgozhat

Kapaszkodjatok meg! – A Blizzard a StarCraft 3. részén dolgozhat

Mit meg nem adnánk azért, hogy ezt már az idei Gamescomon bejelentsék! 

Lassan úgy tűnik, hogy a Microsoft végre bekebelezheti az Activision-Blizzardot és véget érhet a Sony gyerekes hisztije. Ha pedig végbe megy az üzlet, akkor olyan címek kerülnek a Microsoft keze alá, mint a World of Warcraft, a Call of Duty vagy a StarCraft. Bizony, attól mert a széria legutóbbi darabja, a StarCraft 2 már 13 évvel ezelőtt jelent meg, a széria él és virul és úgy tűnik, hogy egyre fényesebb jövő előtt áll. Egyes források ugyanis úgy tudják, hogy már készül a StarCraft 3!

2016-ban kapott utoljára kiegészítőt az SC2, azóta nem igazán történt semmi a széria életében, a Diablo és az Overwatch vitte el a Blizzard figyelmét. Előbbit megértjük, a Diablo 4 is remek játék lett, utóbbit...hagyjuk is inkább. Most viszont feléledhet a StarCraft, legalábbis erről árulkodnak bizonyos források, például Jez Corden, a Windows Central újságírójának szavai.

Ezeket olvastad már?

Az újságírót Twitteren kérdezgették a Blizzard felvásárlása kapcsán, ahol volt egy érdekes, aligha félreérhető válasza arra a kérdésre, hogy a Microsoft tervezi újjáéleszteni a StarCraft szériát.

„Nem lesz szükség arra, hogy újjáélesszék."

Ezek után már egyenesen neki szegezték a kérdést: Tud bármi konkrétat a StarCraft 3-ról? Erre már csak egyszerűen ennyit válaszolt: „Igen."

Bízzunk benne, hogy igaza van és tényleg készül a StarCraft 3, ami talán új löketet ad majd a szériának, általánosságban és esport szinten is!

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések