Egy új monitortechnológia gyakorlatilag felér egy csalással

Egy új monitortechnológia gyakorlatilag felér egy csalással

A legtöbben pedig amiatt aggódnak igazán, hogyha már most erre képes a termék, akkor mit lehet majd belőle kihozni a jövőben.

A monitorok piacán az MSI egy veterán szereplőnek számít, és alighanem az egyik legnépszerűbb márkaként tartják őket számon, ezért nem meglepetés az sem, hogy ismét megpróbált kitűnni a versenytársak közül. Időközben pedig kiderült, hogy a QD-OLED technológia képfrissítési jellemzőinek felgyorsítására fordított idejük kifizetődött, azonban az eredmény erősen megkérdőjelezhető a videójátékos körökben.

Ezeket olvastad már?

Kezdjük azzal, hogy a rendszer a mesterséges intelligenciára épít – és bár a Gaming Intelligence gyűjtőnév alá tartozó megoldás nem rengeti meg a világot, főleg mivel már évek óta léteznek olyan segédfunkciók monitorokhoz, melyek segítik a célzást –, viszont most ezt az MSI új szintre szeretné emelni, amitől már kicsit olyan érzése van az embernek, hogy tisztességtelen előnyhöz juttathatja a használóját. Éppen ezért az e-sport versenyeken ez tiltott, de otthoni környezetben az egyes ranked meccsek közepette nem igazán lehet kiszűrni, hogy használja-e valaki vagy sem.

Az állítólag folyamatosan tanítható mesterséges intelligencia révén a monitor ki tudja majd jelezni a karakterek életerő szintjeit a saját RGB LED-csíkján, illetve figyelemmel követi a játékban megtalálható minimapot, és képes megállapítani az ellenfelek mozgási irányát, amelyet egy extra nyíl segítségével meg is jelenít – az is elképzelhető, hogy a játékhoz képest idő előtt jelzi.

Ez pedig még csak a kezdet, hiszen az AI Skysight kitudja milyen szintre juthat el a következő években.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések