"Agyő LCK!" - MonteCristo és DoA lemondta a 2017-es szezont

A 2017-es LCK szezonban már nem a két jól ismert caster ül majd az asztal mögött, Monte és DoA másban látja a jövőt.

Tavaly MonteCristo rendesen összeakasztotta a bajszát a Riot-tal. Ő és DoA nem rejtette véka alá a véleményét arról, hogy a LoL készítői nem igazán akarják megfizetni a kommentátorokat. Sőt Monte egy kicsit tovább is ment, amikor majdnem egy órás videóban mondta el, hogy mit is gondol arról, hogy a Riot miként kezeli a belső illetve a külsős kommentátorokat. Akkor még egyébként azt mondta, hogy a mostani kis civakodása nem hat ki az OGN szerződésére, jövőre ugyanúgy ők csinálják majd az LCK meccseit. De azóta volt egy Worlds ahol se Monte se Doa nem volt ott és volt egy BlizzCon, ahol viszont igen, hiszen ők voltak a shoutcaster-ek az Overwatch tornán. Most pedig kiderült, hogy jövőre Chris „Papasmithy” Smith és Seth „Achillios” King veszi át a helyüket a koreai bajnokság kommentátori székében. A páros nemrég egy videóban magyarázta el, hogy mi is történt:

Lényegében a videó arról, szól, hogy a gondolat, hogy otthagyják az LCK-t nem új keletű, már egy ideje ért bennük az egész. Most inkább mindketten arra akarnak koncentrálni, ami érdekli őket és az most az Overwatch. Persze nem bírták ki, hogy egy kicsit ne szúrjanak oda a Riot-nak, többször is elhangzik, hogy a Blizzard sokkal jobban kezeli a szabadúszó kommentátorokat és sokkal megbízhatóbb, mint a Riot. Az egész végén pedig elhangzott pár célzás arra, hogy a jövőben nagy dolgokat lehet majd várni tőlük, persze rendesen ködösítve, hogy ne lehessen érteni belőle semmit.

Tehát a döntést ők hozták meg és nem a Riot talált módot arra, hogy a két veterán caster többé ne kerülhessen a játék közelébe. Ezek szerint most telt be az a pohár, ami még akkor kezdett el megtelni, amikor a Riot kötelezte Monte-t, hogy adja el a tulajdonjogi hányadát a Renegades csapatában. Akkor még azzal is megvádolták, hogy volt egy megegyezése a csapat korábbi tulajdonosával, Chris Badawi-val, hogy majd egy későbbi időpontban visszaadja neki a csapatot, mivel Badawi-t még korábban eltiltották az LCS-től. Sőt a Riot még azt is állította, hogy a Renegades és a Team Dragon Knights között titkos üzleti kapcsolat volt. Monte persze tagadott és több Youtube videóban bizonyítékokat is bemutatott, miszerint semmi köze nincs az ellen felhozott vádakhoz. Ettől függetlenül a Riot és közte akkor valami eltört és úgy tűnik már nem lehet megjavítani.

Az biztos, hogy ezzel a döntéssel a League of Legends profi világa két kiváló kommentátort veszít el. A csak rájuk jellemző humor és profizmus keveréke hiányozni fog a globális palettáról. Nehéz lesz pótolni őket, de reméljük azért nem tűnnek el teljesen.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!