A Blizzardnak nem tetszik a mostani Shaman-helyzet

A Blizzardnak nem tetszik a mostani Shaman-helyzet

Nem kizárt, hogy még az új kiegészítő előtt közbelépnek.

Már jó ideje a Shaman korszakát éljük a Hearthstone-ban: hosszú hónapok óta ez a leginkább domináns class a metában. A végső lendületet az Old Gods kiegészítőben megjelent Flamewreathed Faceless, Thing from Below páros adta meg Thrall számára, azóta töretlen a népszerűsége. Sőt, az októberi nerfekkel is csak annyit sikerült elérni, hogy az Aggro Shaman helyett a Midrange Shaman vette át az uralmat - ráadásul a többi pakli gyengülésével még nagyobb lett a különbség a Shaman és a többi deck között.

A Pirate és a Jade vonal érkezésével ismét az Aggro Shaman ült a meta képzeletbeli trónjára az elmúlt időszakban, igaz, a játékerőt tekintve most nem emelkedik ki annyira a mezőnyből, mint a Midrange néhány hónappal előtt. A Blizzard ettől függetlenül nem elégedett a mostani helyzettel: Max McCall dizájner a játék hivatalos fórumán az alábbi pontokban foglalta össze, hogy mi a gond jelenleg a Shamannal.

  • A ladderen átlagosan minden negyedik ellenfél Shaman.
  • Hiába népszerű többfajta Shaman is, ezek között nincs elég nagy különbség.

Ennek a kettőnek az összessége az, ami nem tetszik nekik jelenleg.

"Amikor háromszor egymás után kikapsz a Tunnel Troggról, a Totem Golemtől és a Feral Spirittől, teljesen mindegy, hogy az egyik deckben kalózok voltak, a másikban meg Jade lapok. Ettől még a meccsek túlságosan hasonlók voltak, nem elég élvezetesek - különösen harmadjára."

McCall szerint a Shaman jelenleg túl népszerű - népszerűbb annál, ami szerintük egészséges -, ezért ha hosszú távon is ez marad a helyzet, mindenképpen lépni fognak. A dizájner hozzátette, hogy a Gadgetzan megjelenésekor a Pirate Warrior (vagy jóval korábban a Mech Mage) ennél is gyakoribb volt, de csak pár hétig - a Shaman esetében a hosszú távú dominanciával van a gond.

Nerf? Vagy megvárják az új kiegészítőt? Ezt még nem tudni, de McCall szerint folyamatosan figyelik a helyzetet, és ha szükséges lesz, közbelépnek majd. Érdemes megjegyezni, hogy a fent említett három lapból kettő (Tunnel Trogg, Totem Golem) ki fog rotálni a standardből tavasszal.

A dizájner addig is azt tanácsolja, hogy akit zavarnak a Shamanok, azok játsszanak RenoLockkal, mert az jó ellenük. (Mi már kevésbé, nem a legjobb matchup az Aggro Shamannal szemben - a szerk.)

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!