Minden gond ellenére, továbbra is dolgoznak a Prince of Persia remake-en

Minden gond ellenére, továbbra is dolgoznak a Prince of Persia remake-en

Adott is valamit a Ubisoft, meg nem is. Úgy tűnik ők maguk sem biztosak abban, hogy mi történik a saját házuk táján.

Lassan már csak legyintenek a játékosok, ha szóba kerül a Prince of Persia: The Sands of Time remake változata, hiszen szinte időtlen idők óta húzza és halasztja a Ubisoft a megjelenését. Nagyon úgy tűnik, hogy most sem örülhetnek még a rajongók, mert ismét szomorú hírt közölt a kiadó a játékkal kapcsolatban. Az általuk kiadott közlemény szerint rengeteg kérdést kaptak a remake állapotáról, ezért úgy érezték itt az ideje, hogy tisztázzák a dolgot. Sajnálatos módon azonban arról számoltak be, hogy ugyan nem törölték a projektet, de mivel még fejlesztés alatt áll, ezért kénytelenek ismételten elcsúsztatni a megjelenés időpontját. A feladatokat a Ubisoft Montreál látja el, de ez semmit sem jelent, hiszen már több, mint két éve is arról volt szó, hogy elkészülhet a játék, aztán mégsem lett belőle semmi.

A francia székhelyű cégnek egyébként sem működnek jól a dolgai mostanában, elég csak a The Settlers-re gondolni, ami egy bétafázis után szintén halasztást kapott, de a régóta vergődő Skull & Bones című alkotásuk sincs jobb helyzetben. A PoP egyik legjobban sikerült részének felújítása pedig már lassan tényleg egy mém kategória. Valamit nagyon elrontottak ebben az esetben, legutóbb például az kavarta fel az állóvizet, hogy a teljes fejlesztőcsapatot lecserélték a remake kapcsán. Hihetetlen, hogy évek óta megy ez a huzavona a játékkal, pedig két esztendővel ezelőtt még arról folyt a diskurzus, hogy milyen platformokra jelenhet majd meg a játék. Most már annak is örülhetünk majd, ha bármikor is játszhatunk vele, a remake minősége meg ezek után szintén kérdéses. Persze a Ubisoft igyekszik menteni a menthetőt és elmondásuk szerint még mindig zajlik a fejlesztés, ámbár új megjelenési időpontot nem közöltek, így legalább nem kergethetünk hiú ábrándokat egy esetleges dátum miatt.

„Jelenleg nincs kitűzve új megjelenési dátum, ezért akkor fogunk majd új információkkal szolgálni ezzel kapcsolatban, ha készen állunk.”

A Ubisoft azt is megerősítette, hogy a meglévő előrendeléseket törölték, és bárki, aki szeretné, annak visszatérítik a vásárlási összeget.

„Az előrendelés újra elérhető lesz, amint a játék új megjelenési dátumot kap.” – áll a közleményben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések