A Far Cry széria egyik atyja is a Blizzard új játékán dolgozik

A Far Cry széria egyik atyja is a Blizzard új játékán dolgozik

Illene már valami nagyot robbantani a Blizzardnak, majd talán egy teljesen új IP-vel!

Bár a Far Cry széria érezhetően megfáradt az 5. részhez érve, a 6. aztán kellő odafigyeléssel rázta fel. A Far Cry 6 minden eddiginél közelebb volt a 3. és 4. részben tapasztalt minőségi játékmenethez és bár nem tudjuk, hogy meddig lehet még csűrni-csavarni a jól ismert receptet, az biztos, hogy a Far Cry jelenleg a Ubisoft egyik legsikeresebb szériája.

Ebben a sikerben pedig kulcsfontosságú szerepe volt Dan Haynek is!

Dan Hay a Far Cry 3. és 5. része között dolgozott a szérián, hol producerként, hol kreatív igazgatóként. Tavaly azonban búcsút intett a Ubisoftnak és egészen máig titokban tartották, hogy pontosan hol és min dolgozik. Hála azonban a Blizzard év végi összefoglalójának, már tudjuk, hogy Dan Hay bizony hozzájuk szegődött és a Blizzard idén januárban bejelentett, ám a mai napig rejtélyes, új túlélőjátékán dolgozik. A bejelentésen kívül szinte semmit sem tudunk a játékról, de mivel a Blizzard heggeszti, mivel túlélőjáték, új IP és egyre nevesebb emberek dolgoznak rajta, mi már tűkön ülve várjuk, hogy végre teljes pompájában is bemutassák.

„Új projektbe kezdtünk. Egy új túlélőjáték készül PC-re és konzolokra, ami egy teljesen új világba repít majd. Egy helyre, ahol új hősöket ismerhetünk meg, új kalandokat élhetünk át, új történeteket mesélhetünk el." - mondta korábban a Blizzard a játékról.

Bár mostanában csak a felvásárlásuk körüli botrányok miatt hallunk a cégről, ne feledjük el, hogy a jogi nehézségek mögött a Blizzard szorgalmasan dolgozik. Kijött a WoW új kiegészítője, készül a Diablo 4, folyamatosan dolgoznak az Overwatch 2-vel és persze jön a rejtélyes túlélőjáték is, amiről reméljük, hogy 2023-ban már pontos részleteket is elárulnak majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések