Ki kellene venni CoD-ot a megállapodásból, akkor mehetne a Microsoft-Blizzard fúzió

Ki kellene venni CoD-ot a megállapodásból, akkor mehetne a Microsoft-Blizzard fúzió

Meg akarjátok venni a Blizzardot? Egyszerű, előbb adjátok el a CoD-ot.

Ahogy az várható volt, még mindig nem írták alá a Microsoft és az Activision Blizzard ‘házassági engedélyét'. Miután a Sony és az Nvidia aggodalmukat fejezték ki az üzlet miatt, először az amerikai, majd pedig az európai kereskedelmi bizottság is vizsgálódni kezdett az ügyben. Sőt legutóbb már a Blizzard kommunikációs vezetője is megszólalt, aki talán az egyik legérthetetlenebb érvet hozta fel amellett, hogy miért is kéne engedélyezni a hatóságoknak, hogy létrejöjjön a gaming piac egyik legnagyobb fúziója.

Most pedig arról kaptunk hírt, hogy az angol versenybizottság (CMA) már konkrét javaslatokat tett, hogy mi az a pont, ami után rábólintanak a dolgokra, persze csak a szigetországon belül. Egyelőre úgy tűnik, hogy a döntéshozók szerint két lehetséges út áll most a Microsoft előtt:

  • Át kell strukturálni az Activision Blizzardot
    • Darabokra kell szedni az Activision Blizzardot és minden kérdéses játékot ki kell szervezni (CoD és WoW)
    • El kell adni azokat a cégeket, amiknek közük van a Call of Duty-sorozathoz
    • El kell adni az Activisiont, amiben persze ott van minden, ami Call of Duty-hoz tartozik
  • Megtiltják a fúziót

Ez így egyébként igencsak szigorúnak tűnik. De benne van egy olyan lehetőség, amivel kiderül, hogy mégis hol van elásva az igazság. A Sony és más nagy cégek egyik legnagyobb aggodalma, hogy a CoD csak idő kérdése és konzol exkluzív lesz. Ezt persze a Microsoft nem győzi tagadni és hatalmas ígéreteket tettek már, hogy ez soha nem fog megtörténni. Ezt most bizonyíthatja is a cég, hiszen ha kikapjuk az Activisiont a képletből, akkor technikailag nincs már semmi akadálya az egyesülésnek. Meglátjuk, hogy erre mit válaszolnak a fejesek. 

Viszont, ha már az utóbbi időben tele volt az internet azzal, hogy miért ne szülessen meg ez az üzleti tranzakció, akkor ideje egy kicsit megnézni a másik oldalt is. Ezt egyébként egy tweet során egész jól összefoglalta egy angol videós, Jamie Moran, aki megnézte, hogy az elmúlt években mit is csinált a Sony.

Tehát vannak olyan nézetek is, melyek azt vitatják, hogy amennyiben a Microsoft megveszi a Blizzardot, akkor elvileg sérülhet a Sony piaci pozíciója, ezzel szemben a japán cég megvett már 8 kiadót/stúdiót, exkluzivitást vásárolt magának különböző játékokban, megvett pár Xbox exkluzív címet, fizet azért, hogy bizonyos játékok ne kerülhessenek a Game Pass kínálatába, 70 dollárra emelte az AAA-kategóriás játékok sztenderd árát és megemelték a PS5 árát is. Ezek nyomán nem sérült a Microsoft piaci pozíciója?

Hogy ebben az üzletben ki is a hunyó, azt egyelőre nehéz lenne megmondani. A válasz egyébként valószínűleg az, hogy mindkét oldal ludas és alapvetően leginkább a játékosok fogják megszívni ezt az egészet. Ez kicsit olyan, mintha két ragadozó vitatkozna azon, hogy mégis kinek kéne megenni az elejtett prédát.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések