Debrecenbe is ellátogat az OGEX

Debrecenbe is ellátogat az OGEX

A második legnagyobb város is kap az Országos Gaming Expóból.

Maratoni hónap lesz a szeptember a 2023-as OGEX roadshow számára, ugyanis nem kevesebb, mint kilenc megállója lesz az idei Országos Gaming Expónak. Szeptember 20-án az ország második legnagyobb vármegyeszékhelyén délelőtt 10 órától 18 óráig, Debrecenben vehettek részt az ingyenesen látogatható OGEX programjain.

Hajdú-Bihar vármegye legnagyobb, és az ország második legnépesebb városa, Debrecen nem csak rekord nagysága, hanem történelmi és földrajzi jelentősége miatt is kiemelkedő. A vármegyeszékhelyről az első írásos emlék a 13. századból maradt fent, 1361-ben pedig már megválaszthatta saját városát I. Lajosnak köszönhetően. 300 évvel később, 1693-ban kapott szabad királyi városi rangot, 1450 és 1507 között pedig a Hunyadiak székhelyéül szolgált.

A Kálvinista Róma nevet viselő református központ vallási és kulturális csomópontként is szolgált a középkorban és az újkorban, az 1848-as szabadságharc után, 1849-ben pedig az ország fővárosa is volt, miután Windisch-Grätz seregével elfoglalta az akkor még Pest-Buda nevű várost. Ezt követően 1944-ben, a második világháború alatt is szolgált fővárosként.

Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország egyik, ha nem legfontosabb városa, melyben olyan nevezetességeket tekinthetünk meg, mint a Református Nagytemplom, a Szent Anna-székesegyhéz, vagy a Nagyerdő, amelyben gyógyfürdő és állatkert is található. Emellett a futballban és kézilabdában is kiemelkedő a város szerepe, 2004-ben Debrecenben rendezték a női kézilabda-EB-t.

Szeptember vége felé tehát ezen a vármegyeszékhelyen próbálhatjátok ki magatokat különböző offline és online felmérésekben, videójátékokban, valamint edukációs programokban – a legjobb pedig az, hogy az OGEX 2023-ra való belépés teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit online és a helyszínen is el tudtok végezni.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések