LEAGUE OF LEGENDS WORLDS 2016 CSAPATBEMUTATÓ: I MAY

Kína meglepetéscsapata, az I May rengeteg fejfájást okozhat a csoportban ellenfeleinek a nem megszokott stílusával. Vajon Fakeréken kívül más tudja ezt kezelni?

Péntek éjszaka kezdődik az idei év legrangosabb League of Legends eseménye, az Amerikában megrendezésre kerülő Worlds, azaz a League of Legends világbajnokság. Ezen apropóból végignézzük a rendezvényen szereplő csapatokat, kiemeljük erősségeiket, gyengeségeiket, elemezzük játékosállományukat, és azt, hogy ezek alapján milyen eredményt várunk tőlük. Sorozatunk legújabb részében átnyergelünk Európára és először a legkisebb csapatot, a Splyce-t vesszük górcső alá!

A korábbi részek:

Megalakulástól a világbajnokságig!

A korábban bemutatott együttesekkel ellentétben az I MAY gyorstalpalónk rövid lesz. A csapat az Edward Gaming testvércsapatából alakult át mostani formájára májusban, mivel kvalifikálták magukat a kínai első osztályba, az LPL-be.

Már a feljutás sem volt akármilyen. A YM elleni döntő hihetetlen játékkal, majdnem 10k arany hátrányból jöttek vissza a srácok és kvalifikálta magát az első vonalba.

Az első (és eddig egyetlen) LPL szezon felemásra sikeredett. A csapat a „B” jelű csoportba került, ahonnan 9 győzelemmel és 7 vereséggel rájátszást érő helyen végeztek. Itt kezdődött az igazi I May csoda: előbb az Invictus Gaminget, majd a Snake Esportot gyűrte le az alakulat, végül csak Uzi és a Royal Never Give Up tudta megállítani őket az elődöntőben, egy szoros 3-2-s összecsapáson.

Ennek a jó sorozatnak köszönhetően életben maradt a remény a világbajnokságra. A döntőben a a WE csapatát várták, ahol már megszokott módon, az ötödik játékban kerekedtek felül, és egy nyári szezon alatt, feljutóként kvalifikálták magukat az év végi világbajnokságra!

Játékstílus

Ami igazán megkülönbözteti az I May-t az összes többi csapattól a világon, az a végtelen mennyiségű mozgás az ösvények között. Kelsey Moser, a theScoreEsports írója tette fel egyszer a kérdést, hogy ha nem vagy jó lanen, akkor minek maradj ott? Valami ilyesmi történik a kínai csapatnál, még a 6.15 utáni (standard lane) metában is. AmazingJ-n kívül mindenkinek negatív a statisztikája 10 perc után a farm eltérésben ellenfelével szemben, így a csapat nem is erre összpontosít, hanem lehetőségeket keres az ellenfél erdejében, a sárkánynál, vagy épp a pálya azon felén, ahol létszámfölényt tudnak kidolgozni.

A csapat

AmazingJ (Top)

A legnagyobb rutinnal rendelkező játékos az elmúlt 365 nap alatt megélt mindent, ami egy profi karrierjébe megtörténhet. Előbb részt vett a 2015-s világbajnokságon, majd a rossz szereplés miatt (is) az EDG második vonalas csapatában találta magát. Itt nem csüggedt, az első szezonban vezetésével kiharcolták az LPL szereplést, majd a világbajnokságot. Amit magáról, AmazingJ-ről érdemes tudni: a Hong-kongból származó játékos a világ elitjébe tartozik több tekintetben is. Ő vezeti a „kill participation” (gyilkosságokban való részvétel) statisztikát a világ rangos bajnokságainak toplanerei között. Megbízható tankokkal, igazi vezéregyéniség. Ekkoja kifejezetten egyedinek számít, de bármilyen kezdeményező hőssel csapata hasznos tagja.

Avoidless (Jungle)

Meglehetősen kicsi Avoidless repertoárja, de ahhoz megfelelő, hogy teljesen ne lehessen őt megzavarni a P&B fázisban. Carry stílusban játszik, szereti hátán cipelni a csapatot. Persze nincs nehéz dolga, mert Roar és Athena is rendre kisegíti, így ellenfelével szemben gyakran előnybe tud kerülni. Újoncként nem kiemelkedő, de elismerésre méltó a teljesítménye, csapata hasznos tagja.

Athena (Mid)

A koreai középső játékos tavaly hívta fel magára a figyelmet, mikor a CJ-t megverte az LCK második vonalában, valamint kiütötte az Ever tagjaként az SKT-t az IEM kvalifikációról. Pawn sérülése után az EDG-ben szerepelt egy darabig, de rossz formáját követően a testvércsapatba került, ahol meg is ragadt. A rájátszásra kifejezetten erősnek nézett ki korábbi teljesítményéhez képest. Gyakran nyeri ösvényét, utána pedig hátán cipeli társait a győzelem felé.

Jinjiao (ADC)

Mondhatnánk, hogy a csapat egyik leggyengébb pontja, de figyelembe kell venni statisztikáinak nézésekor azt is, hogy támogatója sokszor nincs is vele, így egyedül kell két ellenfelével megbírkóznia ösvényén. Az LPL rájátszásában Sivir és Jhin jól muzsikált kezei között, de a többi hőssel eléggé gyengécske százalékban nyeri a meccseket. Az SKT és a C9 botlane-nel valószínűleg nem veszik majd fel a versenyt.

Roar (Support)

Ha Roarról szeretnétek véleményt, nem kell tovább menni, G2 Perkz elmondja nekünk. Maradjunk abban, hogy nem teljesen ért egyet a roam stílussal, amit az I May képvisel. Roar általában hatodik szint előtt Athena ösvényén jelenik meg, és próbál segíteni középső csapattársának, ezzel a nem kedvező matchupokat is meg tudják fordítani. Érdekes lesz nézni hogyan kezelik a csapatok ezt az eléggé egyedi stílust.

Mit várunk tőlük a világbajnokságon?

Nagyon nehéz megmondani, hogy az amúgy sem káoszmentes LPL-ben az egyedi stílust követő I May hogyan fog tudni kibontakozni. Ha csak a játékosok képességét nézzük, akkor az SKT bőven kiemelkedik a csoportból, plusz valószínűleg ők szoktak egymás ellen gyakorolni, így őket nem fogja meglepetésként érni a stílus. Az FW és a C9 már más tészta. Ha jól sül el egy-egy gank, és előnybe tudnak kerülni AmazingJ-ék, akkor akár továbbjutás is lehet a dologból, de ha az ellenfelek rendesen felkészülnek belőlük, akkor bizony gyorsan véget érhet az amerikai kaland a kínai csapat számára.

A kérdés tehát az I May kapcsán az, hogy meglepetéscsapatként kijutnak e a csoportból?

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!