Felfedezték az

Felfedezték az "ultimate" felállást FUT meccsekhez

A meglévő futballistáink mellett sokszor a felállás és a taktika is eldöntheti egy-egy mérkőzés sorsát.

Néha a tudásunknak, időnként a szerencsének és van, mikor a jobb játékosállománynak köszönhetjük a győzelmeinket. Az érem másik oldala pedig, ha semmi sem akar működni és olyan, mintha tényleg összeesküdött volna ellenünk minden. Viszont játékosok egy rétege most úgy érzi megtalálta a megoldást. A FUT berkein belül egy 5-2-1-2 felállás kezdett el terjedni, melyről úgy hiszik, hogy nagyban segíti a győztes találkozóink számának növekedését.

Első ránézésre talán elrettentő lehet az 5 védő alkalmazása, hiszen az embernek olyan érzése van, mintha a buszt kéne leparkolni a kapu elé. Ráadásul az ellenfélnek több teret adhat a támadásra, pláne oldalról. Nos pont emiatt nagyon fontos ehhez a taktikához a gyors és sokoldalú szélső védők alkalmazása.


Így néz ki játékon belül a felállás, bár a játékosokat nem kell készpénznek venni természetesen

Számos kommentet lehet olvasni erről a működő stratégiáról:

"A szárnyak igazi átfedések lehetnek a defenzív és az offenzív játék között, hiszen könnyedén a labdaszerzést követően ellentámadásba mehetünk át, azonban a 3 középső védő miatt mindig biztonságban érezhetjük magunkat."

"Ha nagy stamina-val (állóképesség) rendelkeznek a szélső védőink, az azt jelenti, hogy a szélekről indulva terrorizálhatják az ellenfelet."

"Az elmúlt évben mindig ezt a felállást játszottam, nagyon támadó szélsőkkel és imádtam."

"Úgy éreztem, mintha a középpályán mindig túlerőben lettem volna, ez pedig sokat segített."

Az alakzatoknak tehát nagy jelentősége van a mérkőzések alatt. Olyannyira, hogy tavaly az EA Sports egy túl erősnek titulált formációt végül kitiltott a FUT verzióból. A 3-5-1-1-el abszolút szét lehetett zilálni az ellenfél sorait, hiszen lényegében hat középpályásunk volt, akikkel uralmunk alá hajthattuk a meccset.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!